Hellblade II: Senua's Saga - Xbox-ra és PC-re készül a folytatás

A Microsoft újgenerációs konzolja mellett csak PC-re lesz elérhető az új rész jövő év végén.

A Ninja Theory által fejlesztett Hellblade: Senua's Sacrifice 2017-ben PC-re és PlayStation 4-re jelent meg és egy remek alkotás lett, sokak számára konkrétan az év játéka. Következő évben még kaptunk egy Xbox One verziót idén pedig Nintendo Switch-re is megjelent, miközben az is kiderült, hogy a Microsoft megvásárolta a fejlesztőket. Emiatt adta magát a kérdés, hogy az idei The Game Awards-on bejelentett Hellblade II: Senua's Saga milyen platformokra lesz elérhető pontosan, ezt pedig Aaron Greenberg egyértelművé tette, miszerint Microsoft exkluzív lesz a program, vagyis Xbox mellett PC-re is érkezik. (Ez egyébként várható volt, de a bejelentéskor csak Xbox-ról volt szó)

Előzmények