Kilencmillió Civilization

 

A Take-Two bejelentett, hogy a Civilization játékokból 9 millió talált eddig gazdára. Önmagában ez a szám talán nem is nevezhető soknak, hiszen egy nagy múlttal rendelkező sorozatról beszélünk, aminek az első része még 1991-ben jelent meg. De, ha azt vizsgáljuk, hogy egy erősen rétegjátékról van szó, akkor már egészen más megvilágítást kap ez a szám.

Az első rész azóta számos más platformra is ellátogatott, közöttük Windows, Amiga, N-Gage, SNES és Playstation rendszerekre. Ezen kívül még további három számozott részt élt meg valamint rengeteg kiegészítőt és mellékszálat, és nemrégiben egy kimondottan konzolokra fejlesztett rész is napvilágot látott.

Tehát a Civilization sorozat lassan húsz éve szórakoztatja a megfontolt játékmenetre vágyó játékosok millióit, és reméljük, még sokáig fogja is.

Azóta történt

  • Civilization - visszaemlékezés

    A Gametrailersnek sok sorozata van, egyik közülük a GT Anthology amiben régi játékokról emlékeznek meg néhány percben.

  • Sid Meier's Civilization V - bejelentve

    A kiadó bejelentette, hogy a mai napig is tart a Civilization ötödik részének a fejlesztése. Emellett még, szám szerint öt új képpel is kedveskedtek a készítők.

Előzmények